A befektetett energia megtérül

Már régóta érett bennem egy gondolat, hogy tavak, tározók után ki kellene próbálni magam, egy igazi vadvízi csatornán is, ami egy új kihívást jelenthet számomra, de ez az évek alatt, valahogy mindig elmaradt.

Most nyár végén viszont a fejembe vettem, hogy valamelyik csatorna partján, kialakítok egy saját horgász helyet.

Választásom, a Debrecen közelében lévő, Keleti-főcsatornára esett.

Célom az volt, hogy egy 10 kg feletti igazi vadvízi pontyot fogjak. Nagyon érdekelt az a dolog, hogy az eddigi tudásomat, tapasztalatomat, hogy tudom itt kamatoztatni, hogy tudom megvalósítani célomat, esetlegesen, az elemekkel küszködve, mivel a folyóvíznek „sok arca” van. És ne felejtsük el az invazív halfajokat is, ami ezen a vízen is megtalálható, ezen belül különösen a törpeharcsát.

Napokig bújtam a műholdképet, olyan helyeket keresve, ahol szinte nincsenek állások, vagy nyugodt, nehezen megközelíthető területet találok. Három ilyen szakasz tetszett meg, így műholdkép alapján.

Az első, amit elmentem megnézni sajnos már beállókkal, stégekkel tarkított volt, így erről hamar lemondtam.

A következő hely, már valamennyire ismerős volt, mivel egy kedves barátomnak, a közelben volt stége, de sajnos ez terület sem nyerte el a tetszésemet.

Végül a harmadik megcélzott területen találtam meg a mentsváram. Amikor haladtam a megjelölt partszakasz felé a gáton, egyszer csak egy bokrokkal, facsemetékkel majdnem összenőtt útrészhez érkeztem, ekkor végigfutott bennem a gondolat, na, végre “MEGVAN”!

Egy közel 500 méteres nagyon ritkán járt (talán csak a halőrök, vadászok által) parti részt találtam, mivel sem az út, sem a növények nem kedveznek a gépjármű forgalomnak. Itt két elhagyottnak tűnő beállót fedeztem fel, amik között körülbelül 300 méter volt. Így a kettő között kerestem egy megfelelő helyet. Később kiderült, hogy a két helyből az egyiket csak elhagyatottnak hittem, de ez eddig nem volt zavaró számomra.

Megkezdődött a hely kialakítása.

Először az autó helyét kellet „kitakarítani”, majd a beállót elkészíteni. Stéget nem szerettem volna csinálni, csak egy bejárót, hogy a vízig eljussak, ami a gáttól körülbelül 15-20 méterre van a nádon keresztül. Ez 3-4 napot vett igénybe, mert megterveztem a bejárót, beszereztem a hozzávalókat, majd előkészültem vele és kivittem a helyszínre. Ott csak össze kellett szerelnem

Ahogy kész lett a bejáró, „összeraktam” a csónakot és már vízen is voltam. Első dolgom az volt, hogy felfedezzem a víz felőli oldalt is, majd radarral átfésültem a víz alatti területet és előkerült „jó barátom”, a tapogató rúd is. Látszott, hogy érintetlen ez a szakasz, viszont egy-két úszószigetet sajnos el kellett engednem a bejáró mellől, hogy a zsinórok akadálymentesen menjenek a vízben, és ha sikerül halat fognom, ne nehezítsék a fárasztást, szákolást.

A vízen ringatózva, három hely állt össze a fejben, amit etetni fogok. A meder mindkét oldalán, a nádfal előtt közvetlenül, a víz hirtelen beesik 1,8 méteres mélységre majd szépen lassan lemegy 3 méterre a meder közepéig. Ezen a szakaszon, a mederben 1-1,2 méteres iszap található, aminek a teteje kötöttebb, az egyik hely itt volt.

Nádszéli részeken hínáros, enyhén tökleveles, nádtorzsás a víz széle, az aljzat itt keményebb és enyhén iszaposabb váltásban van. Keményebb részeken szemcsésebb talajt lehet érezni, ezért a másik két hely, a túloldalon, illetve a saját oldalon, a sodrás szélére került.

Ezután etetésre kerültek a helyek. Másfél héten keresztül, ahogy időm engedte, körülbelül két naponta jártam ki megetetni a helyeket, az etetésem 30-40 szem 20 milliméteres 50/50 - Chili/Scopex bojliból állt.

Közben kutakodtam, hogy melyik napszakban eredményesebb mostanában a pontyfogás a csatorna ezen szakaszán. Többen a délelőtti órákat mondták, így az első horgászott napomat, egy szombat délelőttre „lőttem” be.

Hamar kiderült, hogy a túlpartot, és a medret nem tudom egyelőre meghorgászni, mert az úgynevezett „zöld ár” ezt nem teszi lehetővé. Később Istvánnal beszélve, lettek volna megoldások erre, de úgy döntöttem, hogy az előttem lévő nádszéli sávot és a meder széli részt horgászom meg egyelőre.

Hát mozgalmasra sikeredett az első peca, mivel sikerült fognom három darab pontyot is, amik 4,5 - 8 kg között voltak. Örömöm végtelen volt! Nagyon szép, érintetlen pikkelyes pontyokat sikerült fogni és a törpe sem „rágta” a bojlit.

A következő horgászatra 24 mm-es 50/50-nel készültem, kíváncsi voltam, hogy reagálnak a nagyobb csalira. Itt eltelt pár nap horgászat nélkül, de próbáltam tartani, a két naponkénti etetést.

Második pecára, egy betörő hidegfront éjszakájára tudtam kimenni és sikerült ekkor is fogni két érintetlen pontyot, egy 5 és 7 kilogrammosat. Nagyon boldog és elégedett voltam, mert éreztem, hogy jó helyen vagyok.

Ezután gondoltam „mivel van ebben a csatornában hal”, próbáljuk meg csak a nagyobbakat megfogni!

Sajnos a következő hat napban, csak etetni tudtam kijutni, amit már a szelektivitás érdekében a Hot Summer - Chili/Coconut bojlival ejtettem meg, 24 milliméteres méretben. Mint kiderült, nem a legjobbkorra időzítettem. Sajnos itt jött egy hirtelen 15-20 fokos lehűlés és közel egy hetes eső, amikor nem lehet a gátra menni.

Ahogy rá lehetett menni a gátra, bementem a helyemre, viszont a lehűlt vízben sajnos „soknak” bizonyult a nagyméretű, keményre szárított bojli, mivel a következő két horgászatomat sikerült „csippanás” nélkül megúszni. Viszont annak örültem, hogy a kisebb pontyok sem jöttek és egyetlen egy törpével sem találkoztam.

A következő horgászatra „visszább léptem egyet a létrán”, és az új Nutty - Chili/Pistachio bojlival készültem, amit 2-3 alkalommal etettem 24 milliméteres méretben, csalinak azonban azt terveztem, hogy megfaragok egy szemet 20 milliméteresre. Mivel a „zöld ár” szinte eltűnt a víz alól, már a medret is etettem.

A „visszalépés” jó döntésnek bizonyult! A következő pecán, két helyet horgásztam immár, a felőlem lévő nád előtti részt és a meder közepét. Az időjárás nem éppen kedvezőnek mondható volt, közel 30 fokra kúszott fel a hőmérő higanyszála, a szél sem rebbent, újra „dög” meleg lett. A déli órákban a semmiből, egyszer csak megszólalt a kapásjelző hangja………..

A mederben történt etetésről, sikerült becsapni egy igazi vadvízi 18,50 kg-os gyönyörű tőpontyot, ekkor szintén az az érzés fogott el, mint amikor rátaláltam a helyre “MEGVAN”!