ÜDVÖZLI ÖNT AZ AIM ANGLING All for your aim
Az utóbbi időben újra az RSD partját járom, hogy szebbnél szebb halakat fogjak, amit hála Istennek sikeresen teszek.
Mostani, áprilisi horgászataimról szóló beszámolómban kettő halat hoztam nektek az RSD-ből. Az egyik halat a Dömsödi szakaszról sikerült becserkésznem, aki igen jó erőben volt, jót küzdöttünk. A töves pontos súlya 18,38 kg, a használt csali pedig a Fish & Gammarus - Chili/Maple bojli volt.
A következő halat pár nap múlva a Ráckevei szakaszon sikerült elkapnom. Erről a halról annyit írnék, hogy egyik reggel arra lettem figyelmes, hogy becsippant a jelzőm. Azt hittem, hogy a szél volt, majd kb. fél óra elteltével újabb csipp jelentkezett. Nem csináltam nagy dolgot belőle, mert ekkor még mindig azt hittem, hogy az orkán erejű szél volt a ludas.
Pakolás közben aztán éreztem, hogy valaki van a horgomon. Nem tudtam mire vélni, mert nem éreztem nagy ellenállást. Kb. a parttól egy 30 m-re kezdett erőre kapni. Nem gondoltam, hogy egy újabb RSD-s rekordlistás hallal van dolgom, de a pontos súlya 17,18 kg lett.
A használt csali ez alkalommal pedig a Fish & Gammarus - Chili/Monster Crab bojli volt.
Ezek mellett a pontyok mellett sikerült még több darab 8-10-12 kg-os halat is fognom.
Köszönök mindent, remélem hamarosan újra jelentkezem.
Addig is görbüljön mindenkinek!
Üdvözlettel,
Kovács Sándor
Címkék: Horgászat Bojli RSD aimangling allforyouraim
Három év kihagyás után, idén november közepén ismét Merenyét vettük célba.
Bojtár Krisztián, 8 hónapja
Egy szezonkezdő rapid, 48 órás horgászatra érkeztem március végén a Pazonyi Horgásztanyára, ami teljesen ismeretlen volt számomra.
Kecskeméti Dénes, 3 hónapja
Idei első pecámnak egyedül vágtam neki az egyesületi tavunkon, a saját helyemen.
Konczlik Krisztián, 3 hónapja