ÜDVÖZLI ÖNT AZ AIM ANGLING All for your aim
Egy hetes horgászatra érkeztünk családommal június végén Merenyére, verseny után. A 24-es helyre volt foglalásunk.
A helyről szinte semmi infóm nem volt, megpróbáltam a lehetőségeimet kihasználni, ezért az előttem levő legmélyebb vizet kerestem. Itt a víz mélység 2 méter volt, de találtam jónak tűnő helyet 1,6 méteres vízben is. Most előetetést nem alkalmaztam.
Helykeresést követően másnap reggel kezdtem el a pecát.
Nem egészen 24 órán belül érkezett az első kapásom egy 14 kg tükrös formájában.
Egész héten 32-34 fok felett volt a hőmérséklet és a víz is 28-29 fok között volt, ezért nem igazán gondoltam arra, hogy igen jó fogásaim lesznek a héten, de a Nutty tette a dolgát, ahogy én is. Innentől nem volt megállás a hét közepétől több 15+os pontyot is sikerült szákolni, köztük egy pont 20 kg-os tükörpontyot. Egy 15 kg-os amurt is sikerült floating csalival becsapni :)
A héten 18 db halat sikerült fognom, 11 kg alatti fogásom nem volt. A kitűzött célomat szerintem jócskán túlteljesítettem a harminc fok feletti kánikulában.
Összesítve: 15,20 kg; 16,20 kg; 17,10 kg; 17,40 kg; 17,50 kg; 18 kg; 19 kg; 20 kg
Köszönöm a csalit Pisti!
Tisztelettel,
Sztán Domicián
Címkék: Horgászat Bojli 20+ aimangling allforyouraim
Ebben az évben először jutottam ki a partra. A helyszín nem is lehetett más, mint a Dunántúl egyik gyöngyszeme, a...
Dunai Gábor, 3 hónapja
Az érkező hidegfront láttán, úgy gondoltam, hogy a tóparton van helyem. Egy rövid, 48 órás horgászatra érkeztem a Palotási-víztározóra. Mivel...
Bedi Tamás, 2 hónapja
Már nagyon vártam ezt a túrát. Revansot szerettem volna venni, mivel a júniusi álompeca után a júliusi 6 napos túra...
Csepi Martin, 10 hónapja