A szokásos, egyhetes szeptemberi túránkra érkeztünk Nagykállóra. A cél, mint mindig: a legnagyobb halakat elcsípni.
Megérkezéskor a halőrházban kezdtem a túrát a szokásos kérdéssel: „Megy-e a hal a tavon?” Egyértelmű, határozott választ kaptam: nem. Visszakérdeztem, hogy sehol, a tó egyetlen részén sem? A válasz ugyanilyen határozott volt: „A tó másik végén fogtak el egy-két halat.”
Természetesen nekem a teljesen másik oldalra, a tó elejére szólt a foglalásom – ami általában erősebb szokott lenni halfogás szempontjából. „De arra már napok óta senki sem fogott semmit." – jött a következő válasz.
Ebben a tudatban foglaltuk el az állásokat. Háromféle mixből készült csalit vittem magammal, az előző túráim tapasztalatai és a tó nagy fehérhal-állománya miatt: 50/50, Nutty és Hot Summer
Sajnos már az első napokban egyértelműen látszott: hiába a nagy halállomány, mintha köddé váltak volna. Szinte mozgást sem lehetett látni a vízen.
Három bóját jelöltem ki a három csalival. Kettőt horgásztam, az egyiken az 50/50, a másikon a Nutty dolgozott. A harmadik bóját kicsit távolabb raktam, azt csak Hot Summerrel etettem, végszerelék nélkül.
Nos, aki járt már itt horgászni, az tudja, hogy ezen a tavon szinte nehéz nem halat fogni, hiszen egy rendkívül gazdag halállományú vízről van szó.
Négy nap horgászat után beigazolódtak az előzetes információk. Még kapásig is alig jutottunk el – annyira, hogy a negyedik nap végére egyetlen halunk sem volt.
Úgy döntöttem, körbeszaglászom a tavat, hátha valakinek van valami friss infója. Gyorsan kiderült, hogy továbbra is csak a tó másik oldalán fogtak el egy-két halat, főleg amúrt, magos etetéssel.
A mi oldalunkon – előttünk, mellettünk – sehol semmi.
Olyannyira, hogy volt, aki pár nap kapástalanság után hazament, annyira elkeseredett. Ha nem látom, el sem hiszem, hogy valaki így megy haza erről a tóról.
Ebben a négy napban sok mindennel próbálkoztam: felkerült süllyedő, balance, hóemberes szerelék, faragott csalik és többféle variáció.
A negyedik nap éjszakára végül érkezett két kisebb ponty, egy 11 kg-os és egy 13 kg-os az 50/50 csalira. Továbbra is tartottam a pozícióimat, és bíztam a csalijaimban – nem adtam fel a taktikámat.
Közben mellettünk a testvéreim horgásztak, nekik az ötödik napra már elkezdtek beesni a darabosabb halak.
Ekkor éreztem: eljött az én időm. Fogtam a harmadik botomat, és elhelyeztem az öt napja etetett bójámon egy szem 28 mm-es Hot Summer csalival. Úgy voltam vele: ha a kisebb méretű csalik nem működtek a másik kettőn, mit veszíthetek?
Közben már közeledett a túra vége, és megfordult a fejemben, hogy lehet, ennyivel fogom lezárni ezt az egészet: azzal a két kisebb hallal…
És mit hozott a végjáték?
A hatodik nap éjszaka megszólalt a harmadik bot jelzője. A Hot Summeren. El sem akartam hinni.
A ponty súlya: 18,50 kg. Annyira örültem ennek a halnak, mint egy kisgyerek a pékségben, amikor először kap perecet.
Ekkor a mellettünk lévő álláson horgászó szomszéd aki éppen arra járt odaszólt: „Minek örülsz ennyire? Alig fogtál halat… Ez is csak véletlenül járt arra.”
Nyugodtan válaszoltam neki: „Lehet, de milyen halat fogtam… és még van másfél napom.” Itt lezártam a párbeszédet ezzel a nem túl intelligens hozzáállást tanúsító „úriemberrel”.
Ennek margójára másnap ugyanerről a bójáról fogtam még egy 21,90 kg-os és egy 22,40 kg-os pontyot.
Amiknek talán még jobban örültem - főleg, mert a szomszéd biztosan hallotta - hogy nekem sikerült…
Összességében egy rendkívül tanulságos túra volt. A célomat, amiért érkezésem óta hajtottam, végül teljesítettem.
Utóirat:
Innen is üzenném azoknak a horgászoknak, akik nem tudnak alázattal hozzáállni ehhez a sporthoz, és nem képesek elfogadni, hogy más sikeres lehet egy túrán, amikor ők nem:
Nem flegmázni kellene, hanem belenézni a tükörbe, és fejlődni – mert csak az vezet előre.
Köszönöm Orbán Istvánnak és csapatának a munkáját!
Sporttársi üdvözlettel,
Bella Szabolcs
Csalik
Horgászfelszerelések
