ÜDVÖZLI ÖNT AZ AIM ANGLING All for your aim
Március végén volt szerencsém eljutni egy Workshop-ra. Utána nem sokkal, következő horgászatom során ki is próbáltam az ott hallottakat és próbáltam megfelelő módon alkalmazni őket.
Mondhatni sikerrel jártam. A horgászaton az 50/50 nagy nagy sikernek örvendett.
Amit szerettem volna azt sikerült teljesítenem, el akartam kerülni a 10 kg alatti halakat. 4 nap alatt 14 db pontyot sikerült fognom, amiből egy kivételével mind 10 kg felett volt.
Legnagyobb halam egy 19,30 kg tőponty volt, valamint 3 db 15 kg feletti fogásom is született.
Üdvözlettel,
Kun Ricsi
Címkék: Horgászat Bojli aimangling
Nagyon erősen készültünk az idei első horgászatunkra. Fejben már minden le volt játszva és egyszercsak feldobta a Youtube a Parti...
Szabo László, 3 hónapja
2023-ban elhatároztuk, hogy eljött az ideje, hogy a Balatonon horgásszunk. Le is foglaltuk a helyet, majd jött a készülődés időszaka,...
Szaniszló Ferenc, 1 éve
Barátommal, Sanyival immáron negyedik alkalommal vettünk részt közösen bojlis versenyen. Ellentétben az előző versenyeinkkel, ezen az eseményen nem a dobós...
Konfár Krisztián, 1 éve