ÜDVÖZLI ÖNT AZ AIM ANGLING All for your aim
Két napos előetetést követően érkeztem egyesületi tavunkra. Egyik botomon 50/50 - Chilli/Tuna/Shrimp, a másikon pedig Fish & Gammarus - Chilli/Maple került a hajszálra.
A behúzást követően kb. 2 óra elteltével megszólalt az 50/50-nel felcsalizott bot. 15 kg-os tőponty. Szákolás előtt elfüstölt a másik bot is. Itt egy 12 kg-os tőponty volt a tettes. Aztán az 50/50-re nem érkezett több kapás.
A Fish & Gammarus az éjszaka folyamán további 4 halat adott, de kicsiket, így azt átraktam egy előzőleg kijelölt helyre, amit nem etettem elő.
Éjjel fél 4-kor jött (nem kis meglepetésre) egy 50-60 cm körüli harcsa. Másnap délelőtt visszaraktam a szereléket az etetett helyre. Egy 13 kg-os spanyol mintás ponty volt a következő jelentkező, majd megint jött pár kisebb, így visszakerült a nem etetett helyre a szerelék.
Napközben vittem be egy marék bojlit az etetett helyre, de azt akkor még nem horgásztam meg.
Az utolsó este aztán visszahúztam az etetett helyre. Este fél 11-kor megint füstölős kapás jelentkezett. Sikerült megfognom a tó eddig ismert legnagyobb halát egy 18,50 kilogrammos tükörpontyot.
Ez a túra a workshop-ot követő első horgászatom volt, így elmondhatom, hogy nem volt hiábavaló elmenni.
Köszönöm!
Üdvözlettel,
Potyondi Lajos
Címkék: Horgászat Bojli aimangling allforyouraim
Két napos előetetést követően érkeztem egyesületi tavunkra. Egyik botomon 50/50 - Chilli/Tuna/Shrimp, a másikon pedig Fish & Gammarus - Chilli/Maple...
Potyondi Lajos, 3 napja
Számomra márciusában kezdődött meg a horgászszezon az RSD-n. Ekkor még a másik gyártó maradék bojlijával horgasztam, de az áttörő siker...
Végh Attila, 1 éve
Egy igazán emlékezetes túrán vagyunk túl Palotáson. Ketten vágtunk neki a horgászatnak, összesen 5 bottal, emellett plusz segítségünk volt Feri,...
Vászondi D. Péter, 2 hónapja